1146 Budapest, Zichy Géza utca 4.

BUDAPEST DIÁKVÁROS - NAGYVÁSÁRTELEP ÉS KÖRNYEZETE

Magyarország, Budapest, IX. ker.
nemzetközi tp., 2021


A "Diákváros" nemzetközi tervpályázatára készített, a soroksári Nagyvásártelep csarnokának és környezetének hasznosításával foglalkozó építészeti koncepciónk alapja, hogy a tervezett épületegyüttes (a meglévő műemléki Csarnoképület és Irodaépület, valamint az új Szállásépület) a leendő Diákváros központi "motorjaként" szervezze és minőségileg emelje, pezsdítse annak működését. E szándék egyik kulcsa a könnyen, "természetes módon" való megközelíthetőség: a területhasználók mindennapi életéhez tartozó mozgásainak, útvonalainak az épületegyüttes mentén és azokon keresztül való vezetése. A "megkerülhetetlen" épületek a koncepció szerint így tudnák a lehető leghatékonyabban a központi szerepkörüket kiteljesíteni, az új városrész "főtereiként" működni. Ezért lényeges urbanisztikai beavatkozásként a Mesterterv a Dunával párhuzamos nagyforgalmú Soroksári utat a Duna-ág túloldalán lévő zöldterülettel összekötő gyalogoshídját - javaslatunk szerint -érdemes azokhoz stratégiailag közelebb helyezni, továbbá azokon át is vezetni. A monumentális méretekkel rendelkező Csarnoképület adottságainál fogva ezzel a városépítészeti gesztussal együtt a Diákváros fedett-nyitott "főtere" lehetne, valamint az új főtengelyre szintén merőleges irányú szomszédos épületek - bár kisebb léptékben, de hasonlóan funkcionálva - utcaszinti csatlakozásaikkal városi utcákként, passzázsokként is működhetnének.

Építész vezető tervező: Csontos Györgyi, Hornperger Arnold, Kulcsár Dávid